Az Ős könyve folytatódik, és egy olyan világot tár elénk, amelyet nem csak a haldokló vörös nap, hanem a vér is vörösre fest.

Visszatértünk a Kegyes Irgalom kolostorba, Üveg apátnő, Alma nővér és Kanna nővér szárnyai alá Nonával, aki immár egy 15 év körüli ifjú hölggyé érett. Persze nyoma sincs finom selyemholmiknak és affektáló gesztusoknak, hiszen Nona harcos nővér lesz, hogy szürke vagy vörös, még a jövő zenéje, de a vörös mindenképp közelebb áll hozzá. A kötet első felében a kolostorban és alatta a barlangrendszerben járunk, látjuk, ahogy Nona az undok Joelivel harcol, ahogy a barátaival kutakodnak, és készül a számára szinte lehetetlen szürke próbára. A barlangrendszer felfedezetlen járataiban végül egy ősi szörnyeteget találnak, de nem sokat tudunk meg erről, hiszen a lánynak hamarosan menekülnie kell: Pelter testvér és az inkvizíció ugyanis ki akarja végezni őt. A könyv második fele az egyre szűkülő nagyvilágban zajlik, Nona pedig hamar nagyon veszélyes helyzetbe kerül, de nem lesz egyedül a megoldásában.

"A romlottság azonban minden ajtón kopogtatott, és a hatalom, a császárok, főpapok, sőt akár az apátnők hatalma is gyakorta beinvitálta."

Ez a kötet az elsőtől eltérően két szálon fut, az egyikben Nona fejében járunk (és nem egyedül, ugyanis hozzákapcsolódott egy ördög-szerű teremtmény, Keot, aki folyton magyaráz neki a fejében, de néha azért hasznos is, és kissé vérszomjas), a másikban pedig Üveg apátnő szálmunkáját láthatjuk, mármint szó szerint. Eleinte nem igazán látjuk át, mit miért tesz vagy nem tesz, de a végére egy gyönyörű, hosszú évek kemény intrikus munkájával felépített csapdában gyönyörködhetünk, amellyel az elsődleges ösztökélőt szeretné elkapni. Meg tudunk pár dolgot a múltjáról is, összességében nagyon megszerettem ezt a csavaros észjárású és türelmes asszonyt, szerettem azokat a részeket, amikor őt követtük nyomon.

"– Hol vagyok? (…) A saját ketrecemben? 
– Mind ott vagyunk – felelte Nona"

A regény akciójelenetei hihetetlenül jól megkomponáltak, bár némelyik egy kissé érthetetlen (összesen két olyan rész volt, ahol nem egészen értettem, hogy mi is történt és hogyan, az első a holothour, a barlangrendszer ősi szörnyetegével szembeni "küzdelem", a másik pedig a noi-guinok sötét rejtekhelyének mélyén történt). De jó volt olvasni, akár Nona lehetetlennel egyenlő szürke-próbájáról volt szó, akár egy sima csetepatéról, de legfőképpen a noi-guinok és a Fénynélküliek elleni harcról. Talán túl sok is volt a harc és az intrika, nagyon keveset tudunk meg ténylegesen erről a világról, ami nagyon, nagyon öreg. 

"Az emberek csodálatosak, és kifürkészhetetlenek, függetlenül attól, hogy előkelő család sarjai-e, hogy a földdel vagy varázsigékkel foglalkoztak-e, hogy lángelmék vagy ostoba barmok voltak-e. Kevesen láttak az arc, a társadalmi állás mögé, a mögé, amit szerintük ezek közölni akartak. Üveg apátnő nem látta át minden részletében a kirakóst, de másoknál messzebbre látott, és ez élesebbé tette az elméjét. Olyan élessé, hogy akiket megvágott, legfeljebb akkor fogták fel, mi történt, amikor már elkéstek vele."

Először is egy vörös, tehát haldokló nap világítja meg, éppen ezért a bolygón már csak az egyenlítő mentén, egy kb. 50 mérföld széles sávban van élet, a többit a jég uralja. A nap fényét a fókuszhold fókuszálja egy-egy területre - ha az nem lenne, már rég beborított volna mindent a jég, és növények nem élnének meg. A hajószívekkel - amelyet a kolostortól is elloptak az előző kötetben - lehet irányítani a fókuszholdat is, így jéggel beborítani az ellenséges területeket, és növelni a saját birodalmunkat, vagy éppen egy gyilkos pontba koncentrálni a fényt. 

Kétféle elmélet kering a fejemben, hogy hol is játszódik ez az egész. Vagy egy idegen bolygón, amelyet az emberek leszármazottai (genetikailag módosítva) valamikor több ezer éve benépesítettek (tehát egy nagyon távoli jövőben), vagy pedig a Földön, viszont akkor a szereplők nem emberek, vagy esetleg idegen fajokkal keresztezett ember-idegen utódok. Az elsőt valószínűbbnek tartom. A varázslatok és képességek legnagyobb része úgy van megalkotva, hogy tudományosan teljesen megmagyarázható lehet, ha több ezer év (irányított, mesterséges) genetikai fejlődését vesszük alapul. De bármelyik is a kettőből, az biztos, hogy egy nagyon, nagyon távoli jövőben játszódik. Érdekes volt látni, megismerni ezt a sötét és erősen valláskárosult világot, azt, ahogyan egymást gyilkolják és gyűlölik igazából teljesen felesleges mondvacsinált okok miatt, miközben a bolygójuk haldoklik. De hát ez történik jelenleg velünk is, nem?

Egy kicsit nyúzott Mark Lawrence a könyvével :)

"– Bármely hitre nem a más hitek vagy nézetek jelentik a legnagyobb fenyegetést, hanem a saját üzenetének eltorzítása vagy megosztott értelmezése."

Gyorsan a kedvenceim közé lépett ez a sorozat, sokkal inkább magával ragad az egész, mint anno Jorg története. Ha karakterileg nem is feltétlenül, de a világ felépítésében és ötletében szerintem erősebb ez a trilógia. Egy hibája van, ami félig az én hibám is, félig csak a könyvé. Egy évvel ezelőtt olvastam az első kötetet, vagyis nagyjából 115-120 könyvvel korábban. És ez túl sok idő és túl sok könyv ahhoz, hogy pontosan emlékezzek rá, mi is történt az előzőben. Nagy vonalakban persze megvolt, de pár viszonylag fontos momentum tökre kiesett (pl. ki a halál az a Clera? Mi is történt Hessával? Tudom, hogy Yoisht "gonosz" volt, de mit is csinált? Ő lopta el a hajószívet, vagy az más volt?) És amikor ezek először felbukkantak itt, fogalmam nem volt, hogy mit is kéne róluk gondolnom. Sok sorozatnál kapunk egy-egy rövidke emlékeztetőt, néhol a könyv elejére biggyesztve 1-2 oldalban (ezt nem szeretem), de sokszor beleépítve a történetbe pár sorban néhány helyen (ez sokkal elegánsabb megoldás). Itt ezt kicsit hiányoltam. Ezen túl részemről kérdés nélkül 5 csillagot érdemel. :)

Köszönöm a lehetőséget a Fumax Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, a kiadótól.

Érdekel az első rész? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!