Azt tudom, hogy én miért gyűlölöm, de te miért?

2019. június 10. 06:54 - Carbonari

Könyvajánló - Dean Koontz: A görbe lépcső

kaosz.jpgEmlékszel még Jane Hawkra, akinek férje "hirtelen" öngyilkos lett? Aki ezt semmiképpen sem kívánta elfogadni és nyomozni kezdett az ügyben? Már tudja, hogy létezik egy csoport, amely egy jobb világ érdekében új, forradalmi technológiával zombikat képes emberekből csinálni.

A 21. Század Kiadó új thrillert tett az olvasni szerető emberek asztalára Dean Koontz tollából, A görbe lépcső címmel. A kötet a Jane Hawk-sorozat harmadik darabja.

Jane Hawk erős, okos, bátor, elszánt és kétségbeesett. Nincs más út előtte, mint előre, akármibe és akárkibe botlik is nyomozása során. Ha emlékszünk még az első két részre, akkor tudjuk, hogy Jane az FBI-nál dolgozott, mielőtt a férje teljesen váratlanul, abszolút érthetetlenül öngyilkosságot követett el. Az asszony sok mindent el tud fogadni, ugyanakkor bűnügyes fejjel gondolkozik, s amikor megvakargatja a férje tettével kapcsolatos felszínt, érdekes jelenségekre és összefüggésekre bukkan. Amikor kényelmetlen kérdéseket tesz fel különböző helyeken, megfenyegetik, kisfiát használva legerősebb fegyverként. 

Jane innentől fizetetlen szabadságot vesz ki és fiával együtt eltűnik a térképről. Ő lesz a legkeresettebb szökevény az országban, akit egy idő után nemcsak a gazdasági érdekeiket sértve érző, nagy hatalmú magánemberek, hanem a hivatalos hatóságok is üldözőbe vesznek. 

És hogy mire bukkant nyomozása során Jane? Olyan országos méretű összeesküvésre, amely egy forradalmi technikát felhasználva - egy általuk elképzelt és menedzselt jobb világ érdekében - az embereknél kényük-kedvük szerinti engedelmességet eredményez. Elképesztő! 

A második részben Jane az általa felderített irányítókat iktatta ki (bő négyszáz oldalnyi körömrágós izgalom közepette), egy suttogó szoba titkai nyomába eredt, de mire elérte azt az eredményt, amire vágyott, azzal szembesült: szó nincs arról, hogy végzett volna, másokat kell célkeresztbe tennie, de vajon kiket?dean_1.jpgA szerző, Dean Koontz

Meg is érkeztünk a harmadik részhez, A görbe lépcsőhöz, ahol az első lapokon Jane új vonalakon folytatja nyomozását: felkeresi Sara Holdsteck-et. A hölgy miután egyszer már elveszítette vagyona jelentős részét, plusz elárulták és bolondnak nézték, amelyben a férje játszotta a legnagyobb szerepet, kissé paranoiás, de csak amolyan laikus módon: fegyvert tart a táskájában, kiterjedt riasztórendszert a lakóhelyéhez - amelyeken persze Jane úgy halad át, mint kés a vajon. Saját konyhájában várja az asszonyt, meggyőzi, hogy nem akarja bántani, majd Simon Yeggről érdeklődik. Sara nem érti az egészet: Simon Yegg a férje. A volt férje. - "Azt tudom, hogy én miért gyűlölöm, de te miért?" - kérdezi Jane-től. 
És tényleg, miért?dean-koontz-jane-hawk-gorbe-lepcso.jpg

Közben pedig a hindunak született Tanuja Shukla méretes előkertjük rejtekén tanúja lesz, ahogy néhány ember behatol a házukba. Sanjay-t, ikertestvérét lefogják, pisztollyal sakkban tartják, miközben egy másik ember fecskendőt, ampullákat vesz elő és kényelmesen előkészül a fiú beinjekciózására. Láthatjuk, mire képes egy apró lányka testvére érdekében egy flakon darázsirtóval. 

Vajon hol lesz a közös találkozási pont a Shukla testvéreket ért inzultus és Jane nyomozása között? Mit kezd Jane a Sara Holdsteck-től kapott információval? Mi az a görbe lépcső? Mit ér el ebben a részben Jane, mire jön rá, és látja-e a folyamat végét? Vagy az egész olyan, mint a sok fejű sárkány, egy fejet levág belőle, kinő helyette kettő?

Jane csak egyet tud: 

"Ha arra kényszerítenék, hogy vérben gázoljon anélkül, hogy valaha is barátságos partokra érhetne, akkor is élete végéig keresné őket. S ha pokollá akarják változtatni a világot, ő megjáratja velük a poklot azzal, hogy ajtót nyit nekik."

Az asszony lassan, de biztosan tartós migrénné fajul azok számára, akik őt holtan, de legalábbis beinjekciózva, zombiként szeretnék őt látni.

Kormányzati összeesküvés, nagy hatalmú magánemberek vizionálásai, kaland, vér, gyilkosságok, logikai bukfencek, izgalom, pörgés, akciójelenetek, szingularitás, nanotechnológia, feszített tempó, sodró cselekmény - azt is érdemes tudni, hogy az első két rész három hét időtartamot ölel fel, úgyhogy... jöhet a negyedik rész. Dean Koontz (hová tették az R. betűt a nevéből?) még mindig tud írni.

gorbe.jpg

 

 

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! a könyv elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

 21 lecke a 21. századra

Az egyszerű élet művészete

Kövess minket Facebookon!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4114824862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.06.12. 08:20:50

- Azon gondolkodom, kiveszem ezt a könyvet, pont jó lesz ma estére.
- Kiváló választás! A könyv az elejétől fogva lebilincselő krimi, nem lehet letenni. Végig fordulatos és csak a legutolsó lapon derül ki, hogy a kertész a gyilkos.
süti beállítások módosítása