"A sportok a lélek jegesfürdői, a test örökös orvosai" (Krúdy Gyula)

2019. október 17. 00:14 - Carbonari

Könyvajánló - Csillag Péter: Ady stoplisban

fedlapocska.jpgA futball megkerülhetetlen társadalmi jelenség, amit Németh László, Örkény István, József Attila, Zelk Zoltán, Karinthy Frigyes és sokan mások is megénekeltek.

Íme némi válogatás a gyöngyszemekből. 

A Jaffa Kiadó Csillag Péter tollából a huszadik századi írók meccseit, futballról szerzett benyomásait szedte össze és jelentette meg Ady stoplisban címmel. Csillag Péter kötete huszonöt klasszikus magyar író és költő futballal kapcsolatos élményeit dolgozza fel a Nemzeti Sport hasábjain 2015 óra futó cikksorozata alapján.

Olyan futballsztorik következnek az alábbiakban, amelyekből kiderül, hogy neves szerzőink, költőink is emberek voltak és szenvedélyeknek hódoltak, Sokan például a focinak. Volt lánglelkű pallosunk, nőgyűlölő vagy nőkergető nagyságunk, irredenta vagy hazafiságban térdig járó is, de itt és  most kizárólag a foci  iránti szenvedély vagy értetlenség (nem, gyűlöletet nem írok) adta a legtöbb citált idézet apropóját. 

"Az író az életét a betűtengeren éli le. Övé a könyvtár és az éjszaka. Az az író, aki strandolni megy és evez, sportol, az nem lesz író."

Móricz Zsigmond

A címadó Ady Endre műveinek elemzéséről vagy méltatásáról polcokat tölthetünk meg az erről készült kötetekkel, de azt kevesen tudják, hogy 1899-ben Debrecen első csapatában futballozott, annak ellenére, hogy sem csapatjátékos, sem sportember nem volt. Ő volt a "fölösleges nem-játszó". Csáth Géza a sport "Antikrisztusa", Krúdy határozott rokonszenvvel figyelte a futballt, Móra Írófejedelemből klubelnökké avanzsál, Kosztolányi a futball szóból láblabdát csinált volna, Juhász Gyulának "Álandó" Szabadjegye volt (a helyesírási hiba szándékos), József Attila Csoszogit, az öreg suszter alakját alighanem az Aranycsapatot edző Sebes Gusztáv édesapjáról mintázta. 

"Igen: ez a sportőrület, ez a veszett testkultusz: tatárjárás a kultúra ellen."

Szabó Dezső

foci.jpgKarinthy Frigyes szerint futballozni azért is jó, mert az ember kirugdalózhatja magát. Nagy történet, hogyan mentette az 1919-es osztrák-magyar 2:0 után Klug Frigyest, a játékvezetőt: a szurkolók agyon akarták őt ütni, aki aztán Karinthy Frigyesékhez menekült el. A vérére áhítozók valahonnan kitudták, hová szelelt el előlük a játékvezető, és megtámadták Karinthyék lágymányosi házát, ahol a házmester jó előre bezárta előttük a bejáratot. Botokkal, kövekkel verték a falat, ajtót, egyéb nyílászárókat, amikor Karinthy kiállt az ablakukba és merészen lecsendesítette a tömeget. Először is elismerte, hogy Klug Frigyes valóban nála van, másrészt szent esküvéssel fogadta, hogy az ügyet becsülettel kivizsgálja, az eredményért pedig későbbiekben felkereshető a Hadik Kávéházban. Sikerült a szurkolók méregfogát kihúzni, pár pfújolás és nevetgélés után a tömeg szétoszlott. Klug Frigyes megígérte, hogy hálája nem fog elmaradni. Így aztán, amikor a pénzügyeiről híresen tehetségtelen Karinthy meghalt, súlyos adósságokat maga után hagyva, Klug Frigyes a végrehajtás során minden licitet maga mögé utasítva menekítette meg a Karinthy család értékeit.

"Ez üzlet, nagy-nagy üzlet. Hány kis magáncsatornát lehet fúrni ahhoz a pénzzuhataghoz, mely ebből az egyetemes sportámokfutásból egybeverődik!"

Szabó Dezső

A fentieken citált írókon, költőkön kívül számtalan nagy név irodalmi és sporttörténeti érdekességeit olvashatjuk igazi kíváncsisággal. Hiszen olyan ritka és elfeledett történetek elevenednek meg, amelyek közelebb hozzák a ma emberéhez a rég megholt irodalmi nagyságokat. Egészen biztos vannak benne olyan személyek is emlegetve, akiknek nevei ma már nem forognak közszájon, mert Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán, Németh László nevei még csak-csak megmozgatják az olvasó idegszálait, hogy igen, persze, tudom, kik voltak ők, de hogy Herceg Ferenc, vagy Kőhalmy József már nem mond semmit a ma olvasók többségének, az valószínű.

A szerző, Csillag Péter
csillagpeter.jpg

"A mindenható sport a mai és legközelebbi társadalmat úgy átalakítja, hogy egy évtized múlva valóban új világot találunk itt. A testedzés szenvedéllyé való fokozása a legjobb örökség, amelyet gyermekeinkre hagyhatunk. A sportok a lélek jegesfürdői, a test örökös orvosai."

Krúdy Gyula

Sportrajongóknak, futballszeretőknek nagyszerű csemege ez a mű. Szerzője, Csillag Péter, Junior Prima-, Németh Gyula- és MSÚSZ-nívódíjas újságíró, történész, a Nemzeti Sport főmunkatársa. Elsődleges érdeklődési köre a futball történelmi, és társadalmi és kulturális vetülete.

fedlapocska.jpg

 

A kötetet a Jaffa Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Kulináris szocializáció francia módra, avagy hogy ne legyen válogatós a gyereked. Nézd csak meg!

Egy házasság eróziója

"Ne foglalkozzon vele, ha néha kicsúszik a talaj a lába alól. Ez, azt hiszem, természetes velejárója annak, hogy létezünk. Egyébként is, minden elesés a felkeléssel kap értelmet."
Légrádi Gergely rejtélyes, mellbe verős novellái, kizárólag haladóknak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5915012510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása