Második világháborús regény Európa művész-értelmiségi menekültjeinek hányattatásairól és egy nem szokványos szerelmi történetről.
A Libri Kiadó új Julie Orringer történetet tett az olvasók elé, Üldözöttek gyűjteménye címmel. A regény a második világháború elején játszódik, Marseille-ben, érintve Spanyolországot, Lisszabont, hogy határokon át menekítsék Hitler listájára került tudósokat, művészembereket. Az amerikai főhős e célból létrehozott szervezet égisze alatt tevékenykedik, naponta egyensúlyozva a lehetetlen határvidékén.
Az amerikai Varian Fry 1940-ben Marseilles-ben van, zsebében háromezer dollárral és egy kétszáz nevet tartalmazó, még odahaza összevitázott, összegürcölt listával, akik valamennyien szerepel(het)nek Vichy Franciaországában tobzódó Gestapo nyilvántartásban, mint internálandó személyek. Varian nem is gondolná, mennyi nehézséggel kell szembenéznie a mentés során, egy amerikai útlevéllel rendelkező személy is eltűnhet csak úgy, miközben már a németek kezében van. A sok nehézség, ami útjába kerül - vízumok, hamis személyazonosságot igazoló okiratok, biztonságos útvonalak feltérképezése, megvesztegethető hivatalnokok becserkészése, mindennapi nhézségek - néha eltörpülnek afeletti dühében, amikor felnőtt emberek gyerekekként viselkednek, és nem hiszik el, hogy nekik menekülniük kéne addigi lakóhelyükről.
A regény megtörtént eseményeken alapul, Varian Fry nagyon is valós személy volt. Az 1907-ben született férfi elfeledett amerikai zsidómentő a vichyi Franciaországban. Ő szervezte meg olyanok kijuttatását mind a megszállt, mind a németekkel kollaboráló országból, mint Marc Chagall, Hannah Arendt, Andre Breton, Duchamp, vagy Levi-Strauss, az antropológus.
Varian Fry
A Harvardon végzett jogász fiatalember kispolgári életet élt mindaddig, amíg 32 évesen nem csatlakozott önkéntesként egy európai misszióhoz. Az Emergency Rescue Committeet 1940-ben alapították, többek között olyan nevek, mint Eleanore Roosewelt és Thomas Mann, hogy amerikai vízumokat juttasson el a németek valószínű internálási nyilvántartása miatt bajba jutott európai művészeknek, tudósoknak, nevesebb értelmiségieknek. Az amerikai külügyminisztérium kezdetben mögöttük állt, de ahogy 1941 végén a két alakulat kapcsolatai javultak, érdekük volt nem keresztbetenni a vichyi hatóságoknak, így lassan kihátrált mögülük, sőt tulajdonképpen cserben is hagyta az önkénteseket. Varian Fryt 1941-ben azután a kollaboráns franciák le is tartóztatták, majd kiutasították.
A szerző regényében Varian Fry hősies életmentő tevékenységét elegyítette a képzeletével. Például a könyvbeli kedvese sosem létezett... a történelmi feljegyzések azonban megörökítették élénken megélt másságát.
Varian kielégítő, bajtársias, nagyon modern házasságban él, felesége a tengeren túl már kertes házat keres kettejüknek, amikor a férfi belebotlik egyetemi szerelmébe. Sorsuk végzetesen összefonódva tört darabokra tizenkét évvel ezelőtt, Varian sosem hitte volna, hogy most, itt, a kétségekkel, keserűséggel és halállal sújtott Marseille-ben kell újra találkozniuk, és a volt kedvese ráadásul még szívességet is kér tőle. Nem elég, hogy Varian persona non grata-vá válik Franciaországban, ráadásul ez a személy is bonyolítja életét, hiszen mintha nem is telt volna el tucatnyi év, érzelmeik arra sarkallják őket, hogy úgy folytassák az egészet, ahogy régen volt. Ez a szerelem azonban nem szokványos, Variannak azzal kell számot vetnie, hogy fél szívvel és fél fenékkel nem lehet se szeretni, se menekülteket országhatárokon átvinni.
És ha mindez nem elég, akadnak olyan segítők is, akik nem pénzt kérnek tőle a mentésben való közreműködésért, hanem sokkal többet: rázza fel az amerikai közvéleményt cikkeivel, hiszen őrá odafigyel Mrs. Roosevelt, és irományai szívesen fogadottak a nagyobb amerikai napilapokban is. Mondja el, mit lát, piszkálja fel Amerika lelkiismeretét, bíztatja az a kapitány, akit a fenti cselekedetet kéri tőle viszonzásként a menekültek ügyének felkarolásáért.
Julie Orringer (1973) magyar származású amerikai író. A Cornell Universityn tanult, majd olyan rangos amerikai egyetemeken oktatott, mint a Columbia, a Princeton vagy a Stanford, írásai pedig elismert folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Első kötetét, a magyarul Hogyan lélegezzünk a víz alatt címmel olvasható novellásgyűjteményt 2003-ban adták ki. A nemzetközi sikert a Láthatatlan híd című regény hozta meg számára, amelyben holokausztot túlélő magyar nagyszüleinek állít emléket. Legújabb regénye, az Üldözöttek gyűjteménye, szintén a II. világháborúban játszódik, központi szereplője pedig Varian Fry, akiről Michael Chabon amerikai író úgy nyilatkozott, „apró, ám annál világosabb fénysugár volt a sötétség birodalmában.”
Forrás: libri.hu
Kicsit Remarque utánérzésem van, ahogy a könyv lapjait forgatom, mintha A Diadalív árnyékában című művet olvasnám. Nyilván, sok újdonságot nem lehet a témáról írni, és 1945-ben, amikor először megjelent a fenti regény, a szerelemről sem illett ilyen vonatkozásban írni, ahogy Julie Orringer tette. Könyve pontosan lefesti azt a reménytelenséget, tehetetlenséget, ügyeskedéseket, félelmet, amelyekkel mind a menekülteknek, mind a segítőiknek szembe kellett nézniük. Semmi sem drága egy háborúban, az emberélet pedig kifejezetten olcsó. Csak rugalmas gondolkodással, tettrekész lélekkel, improvizálni tudó személyiséggel lehet ezekben a helyzetekben túlélni. Csak a ma számít, mert holnapra minden összeomolhat. Mindig csak egy óra az élet, nem több. És hogy ki, miért, mit vállalhat fel vagy be, arra békeidőben sem teljesen egyértelmű a válasz, nemhogy 1940-ben, Marseille-ben.
Érdekes volt a menekítendő személyek lelkivilágába is betekinteni, ki mennyire tud vagy akar ember maradni, ki mennyire hozza a formáját - például Franz Werfel és felesége, Alma Mahler-Werfel (komolyan mondom, a nőt simán ott hagytam volna, ahol van, nyafogásai kifejezetten undorítottak - amúgy is a bögyömben van, miután néhány életrajzi könyvet átolvastam vele kapcsolatban). Az emberi lélek mélységeinek feneketlen bugyra tárul fel, mint mindig, minden krízishelyzetben. Néha nem lehet elítélni az árulást és terhes lehet a jószándék, ostoba a becsület, mert olyan világ van. Nincs mese, nincs két egyforma történet. Még háborúban sem. És a szerelem, istenem, a szerelem... ahol mindenkinek csak sérelme van, és mégis képesek valamilyen módon megbocsátást nyerni egymástól... mindenért.
Szerettem olvasni a művet, bár nem szeretem az érzékenyítést semmilyen témában sem szinte... de azért lapozgattam, ciccegtem, és megértettem majdnem mindenkit a lapokon. Majdnem.
Köszönjük, Libri Kiadó!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!
Fordította: Babits Péter
Ha tetszett, vagy érdekelnek a könyvek és sok más érdekes téma, kövess minket Facebookon is, hogy ne maradj le a frissekről!
Ahol a folyami rákok énekelnek
A halálunkra várunk... és élvezzük!
