Én, a hároméves és A hangyaboly

2020. július 22. 06:22 - Carbonari

Könyvajánló - Petra Bartiková: A hangyaboly

Franc se gondolta volna, mesélte feldúltan a szomszédasszonyom, hogy pont egy tizennégy oldalas lapozóba törik bele a bicskám... vagy a 3 éves gyerkőcbe? Hehe.. kölcsönadtam neki Petra Bartiková: A hangyaboly című lapozgatót, ami bizony egy kicsiknek szánt mesekönyv.

A kisgyerekes ismerősöm pedig kapkodó, kuncogástól elfúló hangon adta elő, hogy is volt az, amikor ő mesélte el a könyv tartalmát saját három éves és pár hónaposának. Hozom az élményt saját szavaimmal, olvassátok hát!

Esős nyári nap kezdtem bele Petra Bartiková: A hangyaboly című mesekönyvének tanulmányozásába. A Kolibri Kiadó kiadványa simán le tud kötni egy szülőt a 2-3-4 éves gyerekével együtt. A tizennégy oldalas lapozó bájos kis rajzokkal és párbeszédekkel kelti fel a gyerekek érdeklődését. Azok a csillogó szemek, kutakodó ujjak, mutogatás, lapozás, aztán visszalapozás, megérteni a világnak ezt a kis szegletét is, és a kérdések!
Na igen, a kérdések.
Hja, azok a kérdések.
Inkább mennék kapálni, mint egy három éves kis sárkány élénk, meghökkentő és csacsogó mélységeire találjak választ. Jó, néha mennék csak vissza a földre inkább, amúgy nem. De akkor is!

Ha van (volt, lesz) gyereked, ismerős az alábbi jelenet, az tuti: ballagsz hazafelé bölcsiből, óvodából a gyerekeddel, aki két lépésenként földre kuporodik, és elmélyülten vizslat egy kavicsot, egy bogarat, egy falevelet, vagy akár egy hangyát. A mi ez, mit csinál, miért zöld / fekete / sárga /stb., és miért nem piros, mit eszik, mikor alszik és egyáltalán hol, van-e neki is kispárnája kérdések nem szokatlanok a cseperedő gyermek szüleinek, nagyszüleinek. Lehet magyarázni, mutogatni neki, és végső konklúzióként a fejünkre csapni, hogy megállj, manóka, van nekünk erről egy jó kis könyvünk, este elolvassuk együtt, oké?

Az ő hangyája nem viselt napszemüveget, értem?

A gyerek pedig naná, nem felejt, tehát már vacsora helyett is boldogan merülne el a hangyák titokzatos világában, úgy kell figyelmeztetni, hogy áááácsi, lefekvés előtt, tudod... És akkor bizony már nincs menekvés. A gyerek emlékeztet fogmosáskor, rózsaszín habbal a szájában, pizsamafelvétel félregombolása során, és az ágyban fekve is árgus szemekkel lesi: hozod már azt a könyvet? Elnyílik a szája, amikor megpillantja a vastag lapozót, kellemes pasztel színeivel egyenesen vonza az érzékeket. Előbb gyönyörködve, majd kritikus szemmel néz a kiadványra, hogy aztán alaposan szemügyre véve a fedlap hangyáit, a ded közölje veled, hogy az őőőőő hangyája nem így nézett ki, például tutira nem volt szemüvege (sem). Nem volt, néz utána emlékeiben homlokráncolva. Khm... köszörülöd meg a torkod, hát igen... nos, tudod, ezek modernebb hangyák, nyögöd ki, meg olyan kis aprók a valóságban, hogy lehet, nem vetted észre rajta a napszemüveget (közben imádkozol, hogy ne tegye kötelező felszereléssé táskádban a nagyítót).

A tündéri és igen rémült kukac

Valahogy megbékültök a szituációval, és végre belemerülhettek a lapozó érdekességeibe. Például, hogy a hangyák beszélni tudnak. Oké, nem kifejezetten szavakkal, azokat csak a szerző találta ki, mert máskülönben honnan érthetnénk meg emberként őket - yess, ezen újabb polémia vette kezdetét, a szülő homloka gyöngyözni kezd, hogy francba a hangyákkal (is), de megegyezünk abban, hogy ez így van és kész. Király! Haladjunk. A hangyabolyban rengeteg kamra és folyosó van. Amíg szívünkről szakasztott magzatunk elkanyarog benne az ujjaival, majd megakad és kiakad a feltételezett éléskamra nevű cuccban. Hogy kik azok a gyűjtögetők és egyikük miért viszi azt a tündéri kis kukacot az éléskamrába. Csak, vakkantanám nagyon szívesen, de muszáj megmondani, hogy azokat bizony meg fogják enni. MEG FOGJÁK ENNI! A TÜNDÉRI KUKACOT IS? Na, most légy okos, intem magam, miközben igyekszem nem kibökni, hogy az a rohadt kukac a valóságban elvileg már nem is él(hetne), mire az éléskamrába kerül, de ugye... ilyet még nem mondunk (én nem tudom, itt nem létezik telefonos segítség? Vagy valami?!). Kicsi hozzá, nem érti, tehát az egyetemleges békesség kedvéért innentől az a kukac ételellenőri minőségben kerül a bolyba, éééés meg van ijedve a feladat nagyságától, azért vág olyan rémült képet.

Aki a szöveget írta - Petra Bartiková

Phű. Lapozzunk. Van gombakertészetük, gondozzák a lárvákat, az az a babáikat: gyermek arca kisimul. Igaz-e, kérdez rá, hogy a kajaellenőr is besegít a hangyababák ellátásába? Nem, felelem határozottan, ő a géhás, neki más a dolga, ugyanúgy, ahogy - lapozok hátra és leghátra a könyvben - más a dolga a katonáknak, a dolgozóknak vagy akár a királynőnek is. Neeem, nézek ijedten a gyerek elnyíló szájára (mit talál már megint ki, amit meg fog kérdezni?!), nem kellett volna hátralapozni, és eltereléssel belefojtom a kérdéseket (remélve, mire a végére érünk, lesz annyira álmos, hogy nem érdekli, ki mit csinál még a bolyban, pláne azért nem, mert én speciel már simán tudnék aludni). Idesüss, milyen okosak ezek a hangyák! A levéltetveket például azért hurcolják a fákra, mert szeretik a mézharmatot, amit ezek a tetvek termelnek azáltal, hogy ők meg a levelek nedveit szívogatják. Na, itt megint leragadunk, hogy úúúúú, abból neki is kell, merthogy édes (azt mondtad, hogy az, édes! - néz rám kutakodva), és akkor az finom lehet. Anyám, segíts... tudod, folytattam óvatosan, azt a tetvek a boldogabbik végükön választják ki.. hát.. a fenekükön. Fúúúúúúúúúúúúj, akkor neki mégsem kell mézharmat. Ezt (is) megúsztuk, nyelek egyet.

Ez a kis csibész pedig a lapozó illusztrátora - ja, nem, csak ez a kép szerepel Magdalena Takáčová hivatalos Facebook falán profilképként.

A boly építésén könnyen túllendültünk, és mire az utolsó lapra értünk, laposakat pillantott, egyem a lelkét. Jó éjt puszi, betakargatás és szent fogadalom: ilyen könyvet csak napközben olvasunk.... hangyaboly közelében. Ha lehet. Egye fene, nagyítóval, mert biztos, ami tuti. (Pedig szentül meg voltam győződve arról, hogy ebbe a 14 lapos lapozóba nem törhet bele a bicskám... hát nem is a lapozóba, hanem a három évesembe tört bele jelképesen:))