Szegényekhez nem ünnepnapon kell menni,
ildomos-e munka után pihenni,
szerető-e a szerető, ha a férje küldi némi speciális nyomásgyakorlásra,
egyáltalán, kinek az érdeke ez az egész élet vidéken?
Meg akarod ismerni a szabolcsi ember vágyait, gondolkodásmódját, rögvalóságát?
Akkor olvass Csabai Lászlót!
A Magvető Kiadó igazi unikumot adott ki a vidéki életet ismerő vagy éppen novellákban megismerni szándékozók számára Csabai László tollából, A vidék lelke címmel. A csupa kisbetűs név és cím nem véletlen. Olyan nemecsekes arrafelé minden. És ha nem az, akkor is az az érzése az embernek.
Rólam tudni kell, hogy nyíregyházi születésű vagyok, ha hazamegyek, én mindig ott leszek otthon. Csabai László trionovellái is ezen a vidéken játszódnak, egyáltalán nem véletlen, hogy nemcsak értem, hanem érzem is szavait, amelyekkel szülőföldem jellegzetes történeteit, ízeit elém varázsolja.
A vidéki ember érdekes jószág, különösen a képzetlenebb fajta. Egészen másként viszonyul szinte mindenhez, mint a városi ember - mint főleg a nagyvárosi ember. Itt nincs vége a munkának a hivatalos munkaidő után sem, egy kertes házban mindig van mit csinálni. Elmozdult a kupáscserép, ki tegye helyre, ha nem a gazda, önteni kell a csirkék elé friss vizet, ki csinálja meg, ha nem a gazdasszony, kapálni kell, ülteni kell, kaszálni kell, mindent kell, és egyértelmű, hogy a sok kellbe nem fér bele a henyélés. De a megérdemelt pihenés se nagyon, és főleg nem minden nap, mert az gyanús a parasztember szemében. Mint ahogy az is, ha valaki olyan munkát végez, ami effektív nem hoz pénzt (például blogol) - és elértünk a következő nagy jellemzőhöz: a pénz az isten errefelé a képzetlenebbek között.
Ilyen emberekről (is) szól a kötet (Szalay Zoltán képe a Fortepanról)
A kötet különlegesség, már ha valóban meg akarod ismerni a szabolcsi emberekre jellemző attitűdöket. Sehol máshol annyira nem tudják ízesen és annyira thö-nek ejteni szavakon belül a té betűt, akárhol is járj az országban. A fülem mindig képes a tömegből kiszúrni a nyírségi embereket. Itt surc a surc, máshol még dücskőt nem hallottam, puja a gyerek és az urak dolga urakdóga. A szegénység itt jobban fáj, gyakoribb a mínusz a húsz fok is, és szegényekhez nem ünnepnap kell menni, ha valós sorsukra kíváncsi az ember. Mert ünnepkor vagy vendég érkezésekor nincs szegénység: meg kell ott koplalni, ki kell ott rakni az utolsót is, mert szó nem érheti a ház elejét (használja valaki még ezt a szólást egyáltalán?).
A tanult tehetetlenséget tovább vinni nem kérdés, a novellák alanyaival gyerekkorban alkalmazott irgalmatlanság, kegyetlenség vissza-visszaköszön az immáron felnőtt novellahős mindennapjainak megoldási modelljeiben. Ezért lehet veszélyesebb facebook kommentekben hallható "engem is megpofozott az apám, amikor.. és mi bajom lett? Itt vagyok" minősítések. Mert annak helyzete a legszomorúbb, aki nincs is tudtában, mit konzervál ezzel a kijelentésével.
Boldog örömmel faltam az egyik novellában Napkor, Oros, Nyíregyháza (a könyvben Nyárliget, tudom is én miért) környéki említéseket: boldogult gyerekkorom és fiatal felnőttkorom helyszínei (igen, hiába nem élek arra sok évtizede, és már nincs is hová menni, de ha hazamegyek, az egyértelműen Nyíregyháza és környéke. Igen, tudom: ismétlem magam. És?). Haza, pedig úgy van az, ahogy a novellákban írja a szerző: kisemberek igazsága elvész itt a nagy tervekben, darab, darab, mindenki úgy menti saját irháját, ahogy tudja. Itt az értelmiségi azt tartja a gyár dolgozóiról, hogy a morális tudatosság alacsony fokán állnak, amit az egyszerű ember elintéz egy köpéssel: otromba bunkó ez, kérem szépen... és mindenkinek igaza van.
Az értelmiségi és a munkás találkozása egy képen (Szalay Zoltán képe a Fortepanról)
Apró szemétségekben nincs hiány, a haragos fél telkére röpködhetnek döglött patkányok, üvegtörmelék, de odáig egyik sem merészkedik, hogy az adóhatóságnál feljelentse a másikat, "mert az adóhivatal komoly dolog, nem jó szórakozni vele." Régmúlt időkből, második világháborúból indulnak a kötet trionovellái, és haladnak szépen, komótosan a rendszerváltáson át napjainkig. Hogyan lesz a szocializmus seregében semmit sem érő főtörzsből lelkileg torzult - szintén - senki a kilencvenes évek vadkapitalizmusában, holott egy métert nem változott a munkavállalásának helyszíne?
Felebarátaim, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önálló entitás Magyarország testén. Valahányszor hazamentem, mindig elámultam az ottani emberek leleményességén. Testközelből figyeltem a benzin-cigarettacsempészést (még ma is folyik), szörnyülködtem a másik rokonom kihasználásán (sosem volt szabadsága, járni járt, csak nem jutott. Január elején kiíratták vele az éves szabadságát, és ha valami dolga volt, mehetett fizetetlenre. És ha járni mert a szája, huszan ugrottak a helyére - boldogan). Hiába, "a sanyarú sorsot megszokni nem lehet, megunni annál inkább." Nem emelnek le a polcokról könyveket, mert nem tudják, hogy megtehetnék. Nem is érdeke senkinek abban a körben, hogy ezt tegyék: még felnyílna a szemük, és akik kicsit többet tudnak a szükségesnél, azokat nem lehet kihasználni. Csak hadd dagonyázzanak az olcsó dohányból tekert cigatta füstjében, igyák csak a semmirevaló "gyökeret", az való nekik (személyes emlékem, hogy egyik rokonnak elment segíteni a férjem. Kitöltötték a pálinkát, ő már fogta is az egyiket, amikor a rokon intett a szemével, hogy ne. Arrébb hívta, gyere csak fijam', egy másik üvegből kínálta: az nem neked való, édes öcsém, ebbül' igyál... és mindezt a többi napszámos szeme láttára, füle hallatára. Nyíltan senki sem tett megjegyzést az esetre. Nem mert: a munka kell, kenyér kell. Így van ez, törődtek bele, és legfeljebb csak maguk között köptek egyet a gazdára).
Csabai LászlóÍrásait számos folyóirat közölte, A legyőzött c. elbeszélésének adaptációját a Magyar Rádió mutatta be.
Korábban megjelent műve: A hiéna reggelije (elbeszélések, 2006)
Fotó: Racskó Tibor
A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Szindbád, a detektív (2010), Szindbád Szibériában (2013), Száraz évszak (2014)
Díjai:
A Vörös Postakocsi folyóirat nívódíja (2010), Békés Pál-díj (2014)
És ha ebben a nyomorban, kiszolgáltatottságban olvasnak is, inkább a nők, azok is romantikus hiábavalóságokat, mert "ez a való életbűl' van merítve, kislyányom", mondta nekem anyám, amikor rákérdeztem, hogy mit és miért olvas. Elnémultam, és nagyon igyekeztem saját életlátásom gőgjét elhessegetni, helyet adni inkább a gyengéd szomorúságnak, hogy istenem.
Ebben a világban merített meg Csabai László, én pedig önfeledten lubickoltam benne. A trionovellák újdonsága, hogy egy-egy főhős élete vonul végig 3 novella során, más-más vetületből elemezve helyzetüket. Általában a harmadik novella legvégén csapunk a homlokunkra, hogy aha... ha csak így nem.
Tetszett? Igen, tetszett. Igen, otthon voltam egy régen elfeledett világban, ami még mindig létezik, ahová kesernyés örömmel, hazai szóra éhesen, egyre ritkábban érkezem meg. Pedig kocsi is van, autópálya is, csak azok fogyatkoznak, akik még tudják, hogy anyám szappanoperái a "való életbűl' vannak merítve."
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak!
A borítóra kattintva elérhetitek a kötetet a kiadótól, kedvezményesen!
Kövess minket Facebookon!
