Egy igazi különlegességgel rukkolt elő idén a k2 Színház: színpadra vitték Hamvas Béla közel 1500 oldalas Karnevál című regényét, melyet az Ördögkatlan Fesztivál után most a Benczúr Házban fognak előadni. A nyolc órás előadást két részletben, október 11-én és 12-én két egymás utáni estén játsszák, de a későbbiekben egyben is látható lesz majd.
Hamvas Béla különös alakja a magyar irodalomnak, így aki vállalkozik eme grandiózus mű hasonló volumenű epikus előadására, az biztosan nem fog csalódni. A regény műfaját, mint azt Hamvas rajongói pontosan tudják, nehéz meghatározni, de azok, akiknek volt szerencséjük megnézni a nyári fesztiválon, mind elismeréssel beszéltek róla. Szórakoztató a darab, mégis mély gondolatok hadával árasztják el a nézőket.
"A rendezői megközelítés lényege annak a kérdésnek az újrafogalmazása, hogy miképpen lehet megítélni a másik embert, és önmagunkat. Jogunk van-e véleményt formálni a másikról anélkül, hogy ismernénk azt az arcát, melyet nem maszkként visel? Létezik-e a maszktalanság állapota? Hogyan ítélünk meg egy embert, ha azt sem tudjuk biztosan, hogy az ítéletet mi magunk hoztuk, vagy csak az egyik maszk, melyet épp magunkra vettünk az ítélet kimondásakor? Egyáltalán: hogyan ítéljük meg, hogyan definiáljuk önmagunk? És bármit a világon? Mi az, hogy definíció?"
Ez a részlet a k2 Színház honlapjáról származik, ahol részletesen leírják, hogy miről szól ez a mű. A darabról bővebben olvashattok az alábbi linkre kattintva:
https://k2szinhaz.hu/eloadas/karneval-2019-10-11-12/
A társulat egyik művészeti vezetőjével és az előadás egyik rendezőjével, Benkó Bencével készített interjút Proics Lilla, melyet most nálunk is olvashattok. Az interjú különlegessége, hogy a rendező megspékelte a válaszait egy-egy Hamvas Béla idézettel, ezeket olvashatjátok döntött betűvel vastagon szedve a válaszaiban. :)
Ahelyett, hogy fogtatok volna egy rendes drámát, regényből csináltok előadást.
Petyát [Fábián Péter, a k2 másik művészeti vezetője, rendezője] már gimnazista korában foglalkoztatta Hamvas Béla Karneválja, úgyhogy a társulati kezdetektől fogva jelen volt, mint egy lehetséges következő munka. Az utóbbi három évben pedig már kifejezetten házaltunk a befogadó helyek közt a megvalósítási szándékunkkal, kevés sikerrel, míg nem a StageHive program segítségével megtaláltuk a Benczúr Házat, ahol a vezetés, Szilágyi Maya és Lőrinczy György már az első pillanattól fogva bizalommal voltak irántunk. „Kontemporarisan parallel subordinatív kata és metadox. Erre nagyon kell vigyázni.”
Hogyan fogtatok ehhez a hosszú és nem színházi alapanyagnak tűnő szöveghez?
Mivel Petya kitartóan kampányolt mellette, sok részletet elmesélt belőle, így sajátos módon, mielőtt olvastam volna, már voltak arról vízióim, hogyan lehetne megvalósítani. Amikor elolvastam, reménytelennek tűnt, de azonnal nekifogtam a párbeszédes részeket átírni drámai formába, ami persze rengeteg időbe telt, ám kiderült, hogy igen használható színházi jeleneteket kaptunk. „Az ipszilon két szára elválik.” A jelenetekből persze rengeteget kellett húznunk, bár igyekeztünk minél több mindent megtartani úgy, hogy a nyolcórányi játékidőt ne lépjük túl, hiszen a Karneválnak pont ez a sokszínűsége, széttartása az izgalmas. „Tévút. Meg kell állni. Nem jó. Tévút.”
Évek óta rendeztek párban. Hogyan nem untatok még egymásra?
Alapvetően hasonlóan gondolkodunk a világról, ugyanakkor igyekszünk óvni, megtartani azt a szellemi kíváncsiságot, ami kialakult köztünk. Így időnként belevágunk kevéssé megalapozott vállalásokba is – ahogy Petya most is tisztában volt vele, hogy esélytelen ezt az ezerötszáz oldalas regényt színre vinni. Ez engem rendkívül felvillanyozott. Az eddigi, változatos motivációjú munkáinkhoz képest ez egy erőpróba. „Dardal. Ne tovább.”
Már csak a terjedelem miatt is.
Ami önmagában nem is lett volna feltétlenül kihívás, pláne ilyen izgalmas terekben, ha mondjuk, egy évet dolgozunk rajta. „Tentalité trinitíve.” Ezzel szemben lényegében két hónapot próbáltuk úgy, hogy nem értünk a végére, majd az Ördögkatlanon egy hetet dolgoztunk az ottani bemutató előtt, ahogy most is van egy hetünk. Mindez ahhoz képest, hogy lényegében hat előadást hoztunk létre – ezek alkotják a nagy egészet –, igen kevés időnk volt, ami elsősorban a színészekre tett komoly terheket, illetve szándékaink szerint sem akartunk rendezőként teljesen „rátelepedni” a készülő műre. „Peril, Gefahr, Danger.”
Ez a színészek iránti lojalitásról szólt vagy pedig az anyag mennyisége kényszerítette ki?
A színészek jól terhelhetők, szerencsére az nem szokott szempont lenni a munkák során, hogy kímélnünk kellene őket. Sokkal inkább az anyagról szólt ez a döntés – ez a Karnevál annyi mindenről szól, hogy felesleges lett volna bármit kimódolni hozzá. „A tízezerbőrű tűz gyermeke.” Mi itt elsősorban a húzásban, illetve a szöveggel dolgoztunk, és abban, hogy kitaláljuk minden egyes rész játékszabályát. Próbákon aztán együtt alakítottuk a színészekkel, melyik részt hogyan is játsszunk, és legfeljebb igyekeztünk megteremteni azokat a kereteket, amelyek között lényegében bármit csinálhatnak. Volt is ebből konfliktusunk néhányukkal – joggal találták úgy, hogy nem rendezzük őket a „hagyományos” értelemben, ugyanakkor próbáltunk meggyőzők lenni, miért dolgozunk most ilyen módon. „Hic est periculum.” Ez az anyag annyira széttart, hogy ebben minden igyekezet, ami formálná, csak elvenne belőle, megváltoztatná. Persze végeredményében mégis létrehoztunk egy formát, egy szövevényes, nyolc órán át játszandó kottát, de nem volt egyszerű csinálni is valamit és hagyni, hogy a Karnevál lélegezzen. „Abyssus.” Meghoztuk például azt a döntést, hogy a főszereplő, Bormester Mihály történetét visszük végig. Közben arra intettük magunkat, hogy ne húzzunk ki mindent, amitől letisztulttá válhatna az alapanyag, hanem merjük meghagyni olyannak, amibe bele lehet kerülni, el lehet benne tévedni és rá lehet csodálkozni, hogy mi is ez az egész. „Hic est periculum. Tilos.”
Kalandosnak hangzik.
Annyira az, hogy mi is játsszunk benne – mint ahogy a regényben is felbukkan az író, Bormesterrel beszélgetve. Ugyan nem terveztük meg előre, de a próbák alatt beláttuk, hogy annyira sok szövege van a színészeknek, hogy kézenfekvő volt nekünk is beleállni. „Szupertentatív.” Így Petya az írót viszi, én pedig Bormestert, ekként mi meséljük el a történetet. Érdekes módon lett ettől némi ars poetika jellege is, mint ahogy például Lars von Trier A ház, amit Jack épített című filmjének, mert egyszercsak arról beszélgetünk Petyával, hogy mit gondolunk többek között a színházról és a nézőkről. Ami azt illeti, ezekben a kettőnk közt zajló „függönybeszélgetésekben” Hamvas Béla néha egész provokatívan szólal meg – a magunk és a nézők irányába is, számomra rendkívül szimpatikus módon. Egyébként nagyon ijedtek voltunk a színpadon, amikor a próbák végén járva kitaláltuk, hogy átveszünk a szövegből. Aztán igencsak megszerettük ezt a kényszerűségből kigondolt játékot, amiben persze civilek, vagy ha tetszik, cikik vagyunk a színészek mellett. Mindettől ráadásul hirtelen lett valamiféle k2 összes hangulata az előadásnak. „Abyssus, abyssus, az angyal elszállt.”
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket, a Benczúr Ház honlapján tudtok jegyet vásárolni az alábbi, a társulat tagjait ábrázoló képre kattintva:
Kövess bennünket Facebookon!
Ki volt Enyingi Török Kata? Valóban boszorkány volt, ahogy a per is sejtetni engedte?
"Ne foglalkozzon vele, ha néha kicsúszik a talaj a lába alól. Ez, azt hiszem, természetes velejárója annak, hogy létezünk. Egyébként is, minden elesés a felkeléssel kap értelmet."
Bármit képesek vagyunk megugrani, csak saját korlátainkat nem? 
A jobb sorsra érdemes angol, harmincas szingli 
Te is rágcsálod a teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, 
