A napokban sikerült belefutnom néhány igazán szörnyű borítóba - ezekből hoztam egy válogatást.
A napokban sikerült belefutnom néhány igazán szörnyű borítóba - ezekből hoztam egy válogatást.
"Szeretné tudni, milyen érzés egy fantomjárattal repülni koronavírus-járvány idején? Kíváncsi a magánrepülőgépeken szolgálatot teljesítő stewardessek mindennapjaira, a fapados légitársaságok személyzetének kalandjaira, a tehergépek magányos és az utasszállítók körülrajongott pilótáinak valós történeteire?"
Kordos Szabolcs szerencsére sosem unatkozik, aminek köszönhetően mi olvasók sem tudunk unatkozni. :) A napokban jelent meg két korábbi könyvének átdolgozott változata, melyek a koronavírus-járvány idején készültek. A Turista from Hungary és az Airport, Hungary első kiadásai is hatalmas olvasótábort vonzottak, ezúttal pedig megtudjuk többek között, hogy az idegenvezetők miként menekítették haza az utasokat a járvány idején, de azt is megtudhatjuk milyen fantomjárattal repülni.
A sorozat jó pár kötetéhez volt szerencsém és eddig minden alkalommal olyan világokba repített el a szerző, ahol élvezettel vesztem el néhány óra erejéig. Ismerkedhettem kicsit az éttermek, luxushotelek világával, kaptam néhány szeletet a magyar elit éjszakai dorbézolásaiból és bepillantást nyerhettem a légi közlekedésben dolgozók mindennapjaiba. Ha valamelyik téma érdekel, íme egy kis kedvcsináló a kötetekhez:
Minden, ami a vendég előtt titok marad
Éttermesek és vendégek a pácban
Kalandozások a luxushotelek titokzatos, izgalmas világában
Budapesti luxushotelek és vidéki kastélyszállók, wellness központok titkai
Hungary by night - Így mulat a magyar elit
Most pedig jöjjön a két új kötet egyike. Elsőként az Airport, Hungary olvasásába fogtam bele, mivel olvastam a 2016-ban megjelent első kiadást, gondoltam így érdékes lesz látni, milyen új fejezetek, új sztorik kaptak helyet a kötetben. Az első kiadásról is írtam, ezt az alábbi linkre kattintva olvashatjátok:
A légi közlekedést időről-időre sikerül valaminek megbénítania. Volt már erre példa terroresemény miatt, időjárási vagy épp anyai problémák miatt, de a 2020-as év volt az első, amikor egy járvány bénítja meg a világot. Ez év márciusában a légi ipar összeomlott. Ezen nincs mit szépíteni. Mind végignézhettük, végigélhettünk, ahogy sorra zártak be a munkahelyek, iskolák és napról napra jöttek újabb és újabb korlátozások, hogy lassítsák a vírus terjedését. Kordos Szabolcs pedig utána nézett, hogy miként élték meg ezt a helyzetet a légi közlekedésben dolgozók.
A szerző beszélgetett check-in pultban dolgozókkal, akik elmesélték, hogy milyen rémisztő volt látni, ahogy egyik napról a másikra eltűntek az utasok. Egyik nap még tele volt a 200 fős gép, másnap már csak 140 utassal szállt fel, majd harminccal és végül útnak indultak a fantomjáratok, melyek csak a személyzetet szállították. Na, de miért is száll fel egy gép, amikor egyetlen utas sem érkezik meg a reptérre? Erre a kérdésre is választ ad a kötet, ahogy azt is meg tudjuk, mennyire volt különös érzés a folyton nyüzsgő terminál helyett a teljesen üres terminálban ücsörögni, vagy miként volt idő elvégezni három ember munkáját egyedül.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üres terminálja 2020 áprilisában - Fotó: Huszti István / Index
Sokan azt hihetik, hogy a repülőtér teljesen bezárt a járvány alatt, de ez nem így történt. Voltak járatok több országba, de az a pár ezer utas elenyésző a megszokott több tízezerhez képest. Sokan pánikszerűen mentek a reptérre, főleg, amikor óráról órára változott, hogy épp melyik országban milyen korlátozó intézkedések vannak érvényben. Kordos Szabolcs interjúalanya is mesél olyan utasokról, akik a pandémia miatt elvesztették a munkájukat, nem tudták fizetni az albérletet és nagyon úgy festett, hogy még haza sem juthatnak. El sem tudom képzelni, hogy milyen félelem lehet úrrá ilyenkor az emberen. Egy idegen ország repterén várni, hogy vajon hazajut-e.
Készült interjú légiutas-kísérővel, aki kollégáival ellentétben bevállalta, hogy az akkor gócpontnak számító Olaszországba repüljön. Mesél az utasokról, akik finoman szólva is megszívták merészségük miatt. Akik dacolva a veszélyekkel nem akarták lemondani a kifizetett nyaralásukról és elutaztak. Ők voltak azok, akik elgyötört arccal, de megkönnyebbülve ültek a Magyarország felé tartó járatokon.
"Az utasok egy részéből dőltek a sztorik: elmondták, hogy a lehető legrosszabb pillanatban utaztak el, rémálommá vált a nyaralásuk, a szállodai szobájukban gubbasztva töltötték az első két hetet, majd törölték a repülőjáratukat, így hazatérni sem tudtak, a nyaralóközpont pedig ajtót mutatott nekik, mondván, lezárják a létesítményt. Végül egy másik szállodában kaptak helyet, és naponta próbáltak jegyet szerezni valamelyik járatra. Amikor sikerült, az örömük rövid ideig tartott: hamarosan kaptak egy SMS-t, hogy törölték a járatot."
Olvashatunk a bravúros mentőakcióról is, amelyben USA-ban és Kanadában rekedt magyarok hazahozatala volt a cél. Mind különlegesnek írták le az eseményt. Egy három napos körtúra, melyben két gép, három személyzet, összesen negyvenkét fővel indult útnak, hogy aztán szöcskeként ugrálva a világban gyűjtsék be az embereket.
Szó esik a könyvben azokról a dolgozókról is, akik most elvesztették az állásukat és jelenleg fogalmuk sincs hova mehetnének tovább. A Malév csőd után is baromi nehéz dolga volt a pilótáknak, ez sajnos most sem lesz másként. A kötetben olvashatunk még visszavonult légikisasszonyról, arról, hogy mennyire nehéz visszatérni a földre és megtalálni a helyét az "érdektelennek tűnő földi életben". Aztán találunk sztorikat a magángépeken dolgozóktól, megtudjuk miként utaznak a milliárdosok, mire kell figyelni náluk. És persze kaptak helyett az elkényeztetett csemeték is, például a kislány, akinek hiányzott a nyaralásán a kutyája és apuka magángéppel szállíttatta utána csivaváját. Ha engem kérdeztek, ez már a beteges pazarlás kategória. Egy kutyával átrepülni a kontinensen több tízezer euróért, mert nem bír ki nélküle néhány napot a gyerek? Hihetetlen mire nem képesek emberek.
"A kiszolgálás természetesen nem maradt el: kapott egy tálka vizet meg némi kutyatápot, amikor pedig kinyitottam az ajtót, nevetve elmondtam neki a sablonszöveget: "Köszönjük, hogy utazásához társaságunkat választotta. A szobatisztaságot pedig különösen nagyra értékeljük!"
Kapunk még többek között egy kis ízelítőt a teherszállítás világából is, balhézásról a gépen, számomra teljesen érthetetlennek tűnő budapesti kiruccanásról Kanadából egy mosás kedvéért, vannak sztársztorik is, de akadnak rémisztő, szomorú történetek is a kötetben, melyek vészhelyzetekhez kötődnek. És természetesen nem maradhatott ki a kötetből a Sziget idején kialakult hippitanya sem, amellyé a reptér válik a fesztivál idején.
"Nehéz lenne annak a fesztiválozó lánynak az esetét feledni, aki bakancsban ájult ki a check-inre váró sorból. Az éjszakázás és a szerek lefárasztották kissé, a mentősök gyorsan magához térítették, majd megszabadították a nehéz bakancsától, hogy az se szorítsa el a vérkeringését. Lett nagy meglepetés, amikor a cipőből bogarak tucatjai spricceltek szerteszéjjel, a terminál padlójára pedig jókora adag föld hullott. Az utasok tapsoltak a pár perccel később érkező fertőtlenítő brigád láttán."
Ezúttal sem okozott csalódást az új Kordos kötet. Az új fejezetek is érdekesek voltak és négy év után jó volt felidézni az első kiadásban is megtalálható sztorikat. Szerencsére felbukkant benne pár egészen extrém történetet is, amelyeken ezúttal is jót derültem. Mindenképpen érdemes beszerezni az új kiadást. Most pedig megyek és belevetem magam a Turista from Hungary új kiadásába. Pár nap múlva érkezem arról is egy kis kedvcsinálóval.
A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!
A neves Molnár Gál Péter és bosszúja az őt elítélő kulturális világ felett.
A céltábla mégis visszalő?
Az éjszakai - pontosabban a kora hajnali - égbolton szabad szemmel is jól látható egy régen látott vendég az égen: a NEOWISE üstökös.
Davide Colonna képe, készült 2020. július 12-én Albertában
Azt hiszed mindent tudsz a Marvel-képregények hőseiről,
gonoszairól, világaikról, képességeikről, fegyvereikről?
Teszteld a tudásod Melanie Scott izgalmas
Marvel - Tények zsebkönyvével!
A Kolibri Kiadó tavaly elárasztotta a Marvel rajongókat jobbnál jobb könyvekkel. Három szuper könyvről is, ami az ő gondozásában jelent meg nálunk, írtam is ajánlót. Érdemes megnézni, hátha rádöbbentek, hogy valami szuper könyv hiányzik a polcotokról. :)
Marvel Studios – Szereplők nagykönyve
Marvel - Amiről tudnod kell és tudni érdemes
Ezúttal egy jópofa zsebkönyvvel érkezett a kiadó, Marvel - Tények zsebkönyve - Teszteld a tudásod! címmel. A szerző, Melanie Scott, aki több mint 500 érdekességet gyűjtött össze könyvében a Marvel-képregények világából. A kötet különlegessége, hogy gyakorlatilag egy kvízkönyv különböző feladatokkal. Könnyűszerrel rendezhetünk akár egy jópofa játékestet a gyerekekkel vagy a haverokkal.
A kötet három fejezetre tagolódik. Az elsőben szuperhősökről kapunk információkat, a másodikban a gonoszoké a főszerep, a harmadikban pedig csodás világok, bolygók, képességek, varázstárgyak, fegyverek, jelmezek kaptak helyet.
"A szuperhősök tényleg bámulatosak, legyenek akár emberek, hihetetlen űrlények vagy istenek! E csodás kalandorok arra tették fel az életüket, hogy megóvják a világunkat - az összes többivel együtt!"
Sorban bukkannak fel az ismert kedvencek. Kezdve Amerika Kapitánnyal, Vasemberrel, Fekete Párduccal, folytatva a sort többek között Thorral, Rozsomákkal és Holdlánnyal. Vannak feleletválasztós kérdések, mint például "Kicsoda Kapi legnagyobb ellensége?". A válaszlehetőségek pedig: Skarlát Boszorkány, Vörös Koponya, Zöld Manó és Bíborember. Na? Te emlékszel?
Aztán akadnak olyanok is, mint a 6 (időnként több) dolog, amit tudnod kell rovatok. Itt a címből már sejthető, hogy mi várható: hat érdekesség az adott szuperhősről. Van Igaz vagy hamis? feladatsor is, ahol akadnak könnyű és nehéz állítások is. Például: Peter Parker középső neve Benjamin. Emlékeztek ilyen részletekre? Igaz vagy hamis?
Sok érdekes kérdés várja a bátor olvasókat. Te emlékszel, hogy hívják a Párducistennőt, aki gondoskodik róla, hogy Fekete Párduc csak jóra használja a képességeit? Na és, hogy melyik bolygóról származik Groot? Hogy hívják Hulk fiait? Ki az a Mókuslány és mit kell tudni róla? Kapunk észvesztő statisztikai adatokat, mint például Thor repülési sebessége. Tudtátok, hogy 38 624 km/órával képes repülni?
"Ismerd meg a világ legnagyobb gonosztevőit! Lehetnek őrült tudósok, nagy erejű űrlények vagy veszélyes gengszterek, de semmi jóra ne számíts tőlük!"
Olyan hírhedt gonosztevőkről kapunk érdekességeket többek között, mint Dormammu, a káosz ura, Loki, a Hidra, a Fekete Rend, Thanos, Wendigo és Mandarin. A világok és a fegyverek fejezetben sem fogunk unatkozni. Tudtátok, hogy az elpusztult Asgardot Tony Stark Asgardia néven újjáépíti? Vagy azt, hogy miért épített meg Odin a Pusztító-páncélt?
Minden feladatsor végén található megoldókulcs, szóval ne aggódj, ha nem emlékszel mindenre, szinte biztos, hogy fog újdonsággal szolgálni a kötet. Én számos Marvel képregénnyel és kiegészítő kötettel a hátam mögött is meglepődtem pár dolgon. Ezt a rendkívül összetett, színes világot szinte lehetetlen kiismerni. Bármikor képes újat adni. Elég merész vagy, hogy teszteld a tudásod?
A kötetet a Kolibri Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Fordította: Sepsi László
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
Ki ismeri teljesen az apját? Megmondom én: senki.
..."Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény"
(Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...)
Ha tudni szeretnél valamit a fizikáról, a régi és az új tudományról, a kvantumgravitációról, akkor ne keress tovább: ez a te könyved!
Az a szőke bocs! Aztán a felnőtt medve, aki bosszúból szétcicálja a wc ülőkét, gyomdetektor... 41 éven keresztül parázsló szenvedély... 41 éve érlelt bosszú... Majdnem együltő helyemben elolvastam az egész könyvet, ám mennem kellett leszedni a feketeribizlit, aztán meg befőzni... de közben és utána bizony elvenni sem tudták volna tőlem Catherine Anderson Epervidék című romantikus regényét, amely tavasszal a General Press Kiadó gondozásában jelent meg.
Véget ért ismét egy félév, egy kicsit fura félév, ami alatt persze olvastam is. Kevesebbet, mint szoktam, de olvastam. Mennyi az annyi?
"Egy széttört hold.
Egy titkos terv.
Egy mindenre elszánt tolvaj."
Dominic Dulley debütáló regénye, a Repeszhold egy ígéretes űropera, A hosszú játszma nyitókötete. A történet egyik főszereplőjével indul a regény. Adott Orry, aki egy vagány, nagyszájú tolvaj. A lány apja legendás szélhámos, aki gyerekei segítségével csal ki szinte bármit, ami mozdítható az Uradalom családjaiból. Profin kidolgozott tervekkel futnak neki és sosem térnek el a rutintól. Mostanáig. Utolsó balhéjukon ugyanis Orry meglát egy nyakláncot és magával viszi. A történet akkor kezd el bonyolódni, amikor a kifosztott nemest, aki egy gróf unokája holtan találják. A lány lesz a gyilkosság első számú gyanúsítottja.
Eddig sem volt unalmas a könyv, de innentől válik igazán pörgőssé. A lánynak már nem csak a lopás miatt kell futnia, hanem a vádak elől is. Útnak indulnak hajójukkal, a Bonaventure-ral, ahol aztán bőven folyik a vér. Közben megtudjuk, hogy a nyakék, amit elhozott egy néhai civilizáció hagyatéka és egyesek még ölni is képesek, hogy megkaparintsák. De vajon mi teszi ilyen különlegessé? És mi az a Repeszhold?
Míg Orry küzd az életéért, összeakad egy alektói nemesifjúval, Harry-vel és az öreg, mogorva kapitánnyal, Menderrel, hogy aztán ez a kissé bizarr trió együtt vesse magát izgalmas kalandokba egy olyan jövőben, ahol a bolygókat grófok vezetik, az űrnek pedig császára van.
A Repeszhold egy klasszikus űropera, melynek olvasása közben nem érünk rá unatkozni. Akadtak ugyan apró problémáim olvasás közben a történettel, a tömörségével és a karakterek kapcsolata sem volt az igazi, de jól szórakoztam közben és szerettem a váratlan fordulatokat. Bízom benne, hogy a problémáim elsuhannak a következő kötetekkel. A főhősök amúgy érdekesek, jópofák, de szívesen tudtam meg volna róluk többet és a világ is hagyott még bőven nyitott kérdéseket.
Kaptunk bőven humoros párbeszédeket és persze ellenségeket is. Nem elég szerencsétleneknek a Birodalmi Flotta, kapnak a nyakukban kalózokat és orgyilkosokat is. Vannak véres jelenetek, meglepő halálok és túlélések, rohangálás, menekülés, ámokfutás az űrön át. A szerző jól ír, sikerült elérnie, hogy megkedveljem a főhősöket, aggódtam értük, közben pedig utáltam az őket üldöző gonoszokat. Remélem elhozza a kiadó a sorozat további köteteit is (a második rész már megjelent angolul, az harmadikon pedig serényen dolgozik Dulley). Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az űroperából. Könnyed sci-fi, amibe bátran belevághatnak azok is, akik egyébként óvatosan nyúlnak a műfajhoz.
A kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!
Fordította: Benkő Ferenc
Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!
Kövess minket a Facebookon is!
Megérkezett Az Éhezők Viadala hivatalos előzményregénye