Sötét hazugságok és félelmetes igazságok

2019. szeptember 23. 07:06 - GReni

Könyvajánló - Aly Martinez: Hazug valóság

Két tragikus sors, két összetört szív
és egy sorsszerű találkozás.
Vajon van esélyük a boldogságra
a hazugságok és a bűnözés fellegvárában?

tal-3.jpg

Aly Martinez új sorozatában, a Cora és Pennben elviszi az olvasókat az alvilág mocskába. Megismertet minket egy maffiózó testvérpárral, de ez a történet nem róluk szól, inkább a világról, melyet uralnak. Egy nyilvánosház sötét falai között ismerjük meg a két címszereplőt és tragikus történetüket. 

A regény során a két főszereplő szemén át ismerjük meg az útjukat. Először megismerjük Pennt, aki épp videochat-elt feleségével, amikor a nőt brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. Négy év telt el, de azóta sem sikerült talpra állnia. Majd az öccse szerez neki egy melót egy nyilvánosházban és életét fenekestől felforgatja a másik főszereplő, Cora.

Cora, finoman fogalmazva, jól megszívta. Hozzáment egy kedves sráchoz, bár ezzel beházasodott egy maffia-családba. Majd Nic-et a szeme láttára ölték meg, ő pedig nem tudott menekülni a Guerrero fivérektől. Sógora rendszeresen megalázza, megveri és a nő munkája, hogy a kurva-tanyájukon gondoskodjon a lányok igényeiről, ahol arra törekszik, hogy néhányukat megmentse. Egyet tippelhettek, hogy Penn hol kap gondoki állást. :)

A testvérpár beköltözött, hogy a házban elláthassa a gondoki feladatokat. A srácok teljesen kiakadnak, amikor megtudják, hogy tizenhat éves lányok is vannak a bordélyházban, de akkor még nem tudják, hogy Cora védi a két lányt attól, hogy munkába fogják őket. Cora seggfejekként tekint rájuk, akik a Guerrero újabb rabszolgái. Akkor kezdett el más szemmel nézni Pennre, amikor az egyik lányt próbálták megmenteni minden erejével. Nem számított neki, hogy ő egy utcalány.

"Sokak számára csak hulladékok vagyunk.
Test, amit használni lehet.
Lélek, amit uralhatnak.
Tönkretehető tárgy.
De ő nem így tekintett Angelára.
És nem is úgy bánt vele."

És innen indul el küzdelmes harcuk a világ ellen, amiben kénytelenek élni, ráadásul próbálnak szembeszállni saját érzéseikkel is...

Tökéletes címet kapott a kötet, hisz végig hazugságok tengerében evickélnek a szereplők. Sokszor azt sem tudjuk mi a hazugság és mi nem az, vagy épp milyen célja van egy adott hazugságnak. Sosem tudhatjuk, ki hazudik. A szerző nagyon jól ír. Peregnek az események, végig térdig taposva járunk az alvilág mocskában.

Két tragikus sorsú ember, akik egymásra találnak, pedig egyikük sem vágyik kapcsolatra, szerelemre, évekkel ezelőtt belesüllyedtek saját tragédiájukba, de vajon képesek egymást kirántani a mocsokból? Rengeteg titokra fény derül a kötet végére, a kacifántos szálak is kezdenek összefutni, de bőven hagyott a szerző nyitott kérdéseket, hogy az olvasó várhassa a folytatást.

aly-martinez-hazug-valosag-4325256256.jpgA könyvet az Álomgyár Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, a borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kötetet a kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

Nincs tökéletes gyilkosság

Egy érdekes regény utazásról a világban és az érzelmek útvesztőin keresztül

Mit hagyunk hátra, ha elmegyünk?

2019. szeptember 27-én ünnepli harmadik születésnapját a KultúrPara, ennek örömére egy napokon át tartó nyereményjátékkal várjuk olvasóinkat a Facebook oldalunkon, ahol több tucat könyv talál majd boldog gazdára. Kövess minket, hogy ne maradj le! :)

2393820.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Egy zsidó kislány megrázó naplója a vészkorszakból

2019. szeptember 22. 07:15 - GReni

Könyvajánló - Zsolt Ágnes: Éva lányom

"Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!"

fokep_54.jpg

A holokauszt alatt számos gyermek és felnőtt is írt naplót. Ezek legtöbbje az enyészeté lett, de akad néhány történet, ami fennmaradt. Az egyik leghíresebb kötet az Anne Frank naplója. Sajnos Magyarországról és szomszédainktól is rengeteg ártatlant vonszoltak táborokba a vészkorszak alatt. Így járt a tizenhárom éves Heyman Éva is, akit 1944-ben Nagyváradon hurcoltak gettóba, majd Auschwitzba. A kislány naplóját édesanyja találta meg és adta ki. Rendkívül megrázó olvasmány, amit csak még tragikusabbá tesz a tény, hogy bár édesanyja túlélte a holokausztot, végül mély depressziója öngyilkosságba hajszolta.

A kötet néhány éve A piros bicikli címen is megjelent, idén pedig a 21. Század Kiadó ismét elhozta ezt a szívszorító gettónaplót új köntösben Éva lányom címmel. Éva naplója egy megrázó bejegyzéssel kezdődik, melyet a kislány édesanyja írt, majd jön az első napló bejegyzés 1944. február 13-án Éva tollából. Aznap ünnepelte a tizenharmadik születésnapját, boldogan sorolta, hogy mi mindent kapott. Aztán sorban kerülnek elő szomorúbb dolgok.

heyman_eva.jpg

Márta és családja, akiket elhurcoltak, Béla bácsi börtönben, az anyja, akit ritkán láthat, mert ő Pesten van. Közben azért olvashatunk átlagos gyerekes bejegyzéseket is. Kitűnő bizonyítvány, álmok, célok, barátok, szerelmek. De ahogy haladunk előre az időben egyre borúsabb és fájdalmasabb minden bejegyzés.

Olvasás közben nem egyszer kellett félretennem a könyvet. Több alkalommal a könnyeimmel küzdöttem és az emberiség pusztulását kívántam. Szörnyű volt olvasni az álmodozó kislányt, akit családja igyekszik védelmezni, de még, ha nem is érti mindig, hogy mi történik körülötte, hogy miről suttognak a felnőttek, azt biztosan érzi, tudja, hogy nagy a baj, de mégis reménykedik. Közben olvasóként látod a bejegyzések fölött a dátumokat. '44 márciusában még a jövőről fantáziált, de te már tudod, hogy csak néhány hónap van hátra az életéből.

"Folyton légó van Pesten, kis Naplóm, úgy félek, hogy itt is lesz. Alig tudok írni, mert mindig arra gondolok, hogy mi lesz, ha mégis bombázzák Váradot. Én élni akarok mindenáron."

Aztán mikor egyre többet tud, amikor már egyre közelebb a tragédia, mert a németek már megszállták a fővárost, szívszorító, megrázó, lelket darabokra törő ilyen sorokat lehet olvasni a naplójában. Többször említi Mártát, aki jó barátnője volt, de két éve elhurcolták és megölték őt és a családját is. A következő soroknál már a szívem szakadt meg. Milyen világ az, ahol egy tizenhárom éves gyereknek ilyen gondolatok miatt kell minden áldott nap sírnia és rettegnie?

"Kis Naplóm, eddig nem akartam beléd arról írni, mert elhessegettem magamtól, de amióta itt vannak a németek, csak Mártára gondolok. Ő is gyerek volt, mégis megölték a németek. De én nem akarom, hogy engem is megöljenek! Én fotóriporter akarok lenni, és huszonnégy éves koromban férjhez megyek..."

Egyre rosszabbra fordult a helyzet, darabokra hullott körülötte a világ, de ő még próbált erős lenni és nem múlt belőle az élni akarás. Végül Mengele volt az, aki feltuszkolta Auschwitzban a teherautóba, mely rövid élete végét jelentette.

eva-lanyom-zsolt-agnes-konyv-eva-stories.jpg

A napló számos országban megjelent, több nyelvre lefordították, nemrég pedig még Instragam sztori is indult Éva történetének feldolgozásával, mely néhány nap alatt több mint másfél milliós nézettségre tett szert. Szomorú, fájdalmas, dühítő, értelmetlen halál volt az övé, de ezekről a történetekről beszélni kell, hogy véletlenül se ismétlődhessen meg ez a rettenet.

eva-lanyom.jpgKöszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

A képre kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Kövess minket Facebookon!

Timothy Snyder: Fekete föld

2019. szeptember 27-én ünnepli harmadik születésnapját a KultúrPara, ennek örömére egy napokon át tartó nyereményjátékkal várjuk olvasóinkat a Facebook oldalunkon, ahol több tucat könyv talál majd boldog gazdára. Kövess minket, hogy ne maradj le! :)

2393820.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül... meg akkor is, ha nem

2019. szeptember 20. 07:44 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Jonathan Franzen: A világ végének vége

Esszék egy regényírótól madarakról, utazásról, ökológiáról, politikáról, irodalomról, irodalomkritikáról és minden másról. bjg7lusigqi6tffl2lo2hqg7ki.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A jelen nem létezik? Nincs?

2019. szeptember 17. 06:38 - Carbonari

Könyvajánló - Blake Crouch: Hamis emlékek

emlek.jpgHESZ.
Hamis emlék-szindróma. 
A cucc járványszerűen terjed, senki sem tudja biztosan, miért, hogyan. 
Mindenre emlékszel, de ezek sosem a te emlékeid voltak - 
szóval, hétszentség, hogy nem akarod elkapni ezt a betegséget. 
Csak ebben a vonatkozásban senki sem kérdez meg téged. 

Tovább
Szólj hozzá!

Hajmeresztő játszmák egyén és hatalom között

2019. szeptember 16. 07:25 - GReni

Könyvajánló - Louise Boije af Gennäs: Vérvirág

"Izgalmas, szövevényes thriller
egy hajmeresztő játszmáról és arról,
hogy mit tehet az egyén a hatalommal szemben."

1_79.jpg

Az Animus újabb skandináv krimivel örvendeztette meg a műfaj rajongóit. Louise Boije af Gennäs Ellenállás-trilógiájának nyitókötete, a Végvirág egy fiatal lány kalandos történetét ismerteti meg az olvasókkal.

A főszereplő Sara katonai alapkiképzést, tiszti kiképzést végzett, majd irány az egyetem, ahol politológiát és közgazdaságtant tanult. Nagy vágya volt, hogy vidékről a fővárosba, Stockholmba költözzön. Ez nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezte. Különös körülmények között elveszíti édesapját és a költözés a lelki gyógyulás, az új élet kezdetét jelenti.

A kezdet sosem egyszerű. Megismerjük a szegényes albérletet, ahol többedmagával kénytelen együtt élni egy hárpia főbérlő mellett, ráadásul hiába a diplomák, egy kávézóban krumplit pucol. Még őt is meglepi, hogy milyen gyorsan sikerül kitörnie ebből a helyzetből és a zsúfolt albérletből egy pazar lakásba költözik hála a menő PR-ügynökségnél kapott munkának.

A kötet első felében végignézzük, miként próbálja feldolgozni apja halálát, miközben a szerző apránként csepegtet némi infókat a lány apjáról, aki kormánytanácsadóként dolgozott. Sarát rémálmok gyötrik, nemcsak a családi tragédiával kell megküzdenie, hanem egy őt ért támadás traumája is kísérti. Elkezdenek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történni vele. Azzal nyugtatja magát, hogy csupán képzelődik, de az ijesztő furcsaságok egyre szaporodnak és őrületbe kergetik a lányt.

A karrierje szépen ível felfelé, minden szép és jó, de talán túl könnyű volt. Klassz, izgalmas, érdekes, kihívásokkal teli munka, új, puccos lakfej, jófej lakótárs, szórakozás, bulik. Minden fiatal álma, de Sara fejében kételyek merülnek fel, hogy ez így okés-e.

Aztán a történet érdekes fordulatot vesz, amikor Sara hazalátogatva édesapja dolgozószobájában tölti az idejét apja iratai között. Furcsának találja, hogy különböző bűnesetekről rengeteg újságkivágást talál és netről nyomtatott iratokat egy mappába fűzve.

Eleinte fogalma sem volt mik ezek. Politikusokról, egyéb ismert személyekről, nagy svéd és nemzetközi cégekről, eseményekről szóló írások, rajtuk apja jegyzetei. Miközben tanulmányozza őket rádöbben, hogy a különös betörések és sorozatos furcsa történések nem véletlenek. Minél mélyebbre ássa magát, annál biztosabb benne, hogy ő és családja is veszélyben van. Ráadásul már abban sem lehet biztos, hogy apja halála tényleg csak egy rémes baleset eredménye...

Nem is tudom mit gondolok erről a könyvről. Tetszett is és nem is. Voltak jó részek és voltak kevésbé jók. Sarát például nem sikerült megkedvelnem. Értem, hogy történtek vele szörnyű dolgok, amik képesek összetörni az embert, de jobban tetszett volna, ha kicsit keményebb, határozottabb lett volna a csaj és kevesebb lett volna a dráma, több a krimi a regényben.

Ami viszont kifejezetten tetszett, ahogy az Olof Palme ügy valódi eseményeit fésülte össze a kitalált karakterekkel, cselekményekkel. Bár néha úgy éreztem nem tartunk sehova, azért voltak benne klassz, izgalmas jelenetek, érdekes leírások és a végére kaptunk egy-két izgalmas fordulatot és nyitva hagyott kérdést is, hogy várhassuk a folytatást.

9789633246627.jpgHa többet szeretnél megtudni a kötetről, a borítóképre kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak!

Kövess minket Facebookon!

Fekete nap: egy kissé fura norvég bűnügyi krimi

"Tíz buta kisnyúl, mind hófehér..."

Élet egy pszichopatával - vagy kettővel?

2019. szeptember 27-én ünnepli harmadik születésnapját a KultúrPara, ennek örömére egy napokon át tartó nyereményjátékkal várjuk olvasóinkat a Facebook oldalunkon, ahol több tucat könyv talál majd boldog gazdára. Kövess minket, hogy ne maradj le! :)

2393820.jpg

Szólj hozzá!

Bölcsek, balgák, bolondok - egy pszichiáter útja

2019. szeptember 15. 07:58 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - R. D. Laing: Bölcsek, balgák, bolondok

Kezdetben mindent hittem én, azt hiszem, amit mondtak nekem. Hittem, mert mondták. De hát nem akartam úgy leélni az életet, hogy mindent elhiszek, amit mondanak, csak azért, mert mondják.

laing-86a9c24fafbae44f656c744962434f0a-.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kedves zsír, őszintén? Anyád...

2019. szeptember 14. 06:51 - Carbonari

Könyvajánló - dr. Sylvia Tara: A zsír titkos élete

zsir.jpgA zsír ellen nem érdemes dolgozni - ha valaki fogyni akar, 
annak együtt kell működnie a zsírjával. 
Püff neki! 
A zsír pedig, ahogy a kutatásokból kiderül, önálló életet él, 
roppant ragaszkodó és saját (amúgy okos) kis feje után megy, 
akár tetszik ez a gazdatestnek, akár nem. 
Furcsa teremtés, nemdebár?  Legfeljebb csak visszaszorítani lehet az együttműködés során, 
azt is fáradtságos, nehéz munkával, kitartó önfegyelemmel. 

Tovább
Szólj hozzá!

A Szent Jakab-út: grandiózus hegyek és néptelen messzeségek

2019. szeptember 13. 07:09 - GReni

Könyvajánló - A Szent Jakab-út, Spanyolország (Marco Polo)

A Szent Jakab-út:
"Egy ember, egy sír és zarándokok milliói."

fokep_53.jpg

Ki ne hallott volna még az El Caminóról, ugye? Egy egyedülálló spirituális és kulturális jelenség, melynek spanyol neve Camino de Santiago, azaz Szent Jakab-út. Zarándokok ezreit vonzza a Szent Jakab-út és hosszú utat képesek megtenni azért, hogy az út végén elérjék Santiago de Compostelát, ahol Szent Jakab végső nyughelye található. (Persze vannak kétségek, hogy vajon Szent Jakab apostol a "valódi Jakab-e" vagy sem.) Az elmúlt két évezredben számos építészeti remekművet húztak fel a Camino mentén és uralkodók, szerzetesek választották végső nyughelyükül.

A Camino de Santiago a Pireneusoktól Santiago de Compostelába vívő útvonal, melyre tökéletes infrastruktúrát építettek. Van a sárga jelzést viselő gyalogösvény, kerékpárút és országút is. Számos szálláshely várja a megfáradt utazókat, miközben egy olyan utat járhatunk végig, ahol a táj változatos, ahol a kultúra és a természet összefonódik. Nem muszáj gyalogos zarándoklatra indulnunk ahhoz, hogy ezeket a páratlan helyeket megnézzük, ebben segít az országút is, de egy biztos: nemcsak a táj változatos, az időjárás is szeszélyes Spanyolország északi részein.

alto_de_somport_camino_aragones.jpg

Az út az Aragóniai úttal kezdődik, ahonnan még 858 km vár az utazókra Santiagóig. Mesés táj, de a túrázókra kemény hegymenet vár, ugyanis itt található a Szent Jakab-út legmagasabb pontja: 1640 méter. Ezen a részen kőfalvak, kolostorok és természeti kincsek feledhetetlenné varázsolják a túrát, mely során kihagyhatatlan látnivaló  többek között a jacai Szent Péter Székesegyház, a San Juan de la Peña, valamint a gyalogösvény és az országút találkozásánál fekvő Monreal, mely a Higa de Morneal hegy lábánál fekszik.

34351086864_12776cfa66_b.jpg

Aztán ott van a Navarrai szakasz, mely Franciaországból jön és a Pireneusok hegyhátain fut végig. Szintén változatos, akad 50 lakosú falucska is hegyi kolostorral, de ezen a szakaszon található Pamplona is, ahol érdemes megnézni a Szűz Mária Székesegyházat, ahol a klasszicista külső gótikus belsőt rejt (lásd fent), de akad még itt román kori Madonna-szobor is. De érdemes ellátogatni a Csillagerődhöz, vagy Estellában felmenni a 12. századi erődtemplomhoz, ahonnan szép kilátás nyílik a városra.

nevtelen.jpg

Majd jöhet a La Rioja tartomány, ahol kolostorok és isteni borokat kínáló kocsmák kísérik a zarándokok útját. Az út során érdemes megnézni Santo Domingo de La Calzadában a hatalmas székesegyházat, melynek bármily hihetetlenül hangzik, fő látványossága az üveg mögé tett tyúkketrec egy falfülkében benne egy fehér tyúkkal és kakassal emlékeztetőül egy réges régi történetre.

16525872685_4a3fa60a8f_b.jpg

Lassan elérkezünk Kasztília-Leónba, mely az ország legnagyobb autonóm közössége. A Szent Jakab-út pedig keresztül halad Burgoson, Palencián és León. Itt aztán találunk "egekbe nyúló" székesegyházakat, mint például a Catedral de Santa Maria de Burgos.  Érdemes az Arco de Santa Maria nevű mesés diadalívet is megnézni vagy sétálni egyet a platánokkal és szobrokkal tarkított burgosi sétálutcában, a Paseo del Espolón. De ezen az úton találkozunk a Szent Jakab-út legkülönösebb látványával, amikor is a Camino és az autóút egymást fedve áthalad a romos kolostor, a Monasterio de San Antón templomíve alatt (lásd fent).

lugo-muralla-romana-galicia-centro-historico-arousa-shutterstock-640x427.jpg

Végül az utolsó szakasz Galícián át vezet, ahol tágas legelők, eukaliptuszfák kísérnek utunkon, hogy végül elérjük az "Öröm hegyén" át a Santiago de Compostelát. Megpihenhetünk Galícia kapujában, az 1300 méteren fekvő O Cebreiroban, a különleges kőfaluban, mielőtt tovább megyünk a nyüzsgő kisvárosba, Sarriába, és megcsodálhatjuk Lugo óvárosát, melyek római kori városfal vesz körül.

Egy ilyen hosszú túrához nem jön rosszul, ha van kéznél egy jó kis útikönyv, amely tartalmazza a fő látnivalókat, nevezetességeket, fontos információkat, élménytúrákat, gasztro- és szállástippeket, az ünnepeket, fontos linkek, blogok és appok gyűjteményét, praktikus tanácsokat, egy kis szótárat, a legfontosabb spanyol kifejezésekkel és térképmellékletet is. Mindez megtalálható a Marco Polo sorozat egyik legújabb kiadásában, ráadásul elérhető áron és kedvezményesen kapható a kiadó honlapjáról rendelve.

1629061.jpgA könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!

A jó útikönyv 10 ismérve

Prága, a Száztornyú város

Montenegró, egy felfedezésre váró paradicsom

Velence nem ér véget a karneválnál...

2019. szeptember 27-én ünnepli harmadik születésnapját a KultúrPara, ennek örömére egy napokon át tartó nyereményjátékkal várjuk olvasóinkat a Facebook oldalunkon, ahol több tucat könyv talál majd boldog gazdára. Kövess minket, hogy ne maradj le! :)

2393820.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása